Reális veszély, hogy a Déli pályaudvar alagútja előtt lévő támfal ráomoljon a sínekre, miután egy építész kiirtotta a földet a gyökereivel tartó bozótost, és gyümölcspalántákat ültetett oda - írja a Blikk.hu. A férfi korábban megvásárolta a szomszédos ingatlant az építészirodájának, de nem tetszett neki a mellette emelkedő domboldal durva növényzete, ezért letarolta a rézsűt.
Hosszas gondolkodás után a MÁV beperelte őt. A neves építész nem gondolt rá, hogy a bozótos nem azért van ott, mert szép: az volt a feladata, hogy a megfogja a meredek talajt, így megakadályozza, hogy az ráomoljon a vágányokra.
Az aggodalom nem alaptalan, hiszen hét évvel ezelőtt egyszer már megcsúszott ugyanott a föld, kövek hullottak a sínpályára, emiatt hónapokig nem járt a vonat.
Hiábavaló egyezkedés
A MÁV hónapokig egyezkedett az építésszel, aki nem mellesleg az egyik üzleti partnerük, például közreműködött az egyik budapesti pályaudvar felújításában. Most a cég sajtóirodája azt közölte, pert indítanak a férfi ellen.
A bulvárlap sajtómunkásai helyszíni szemléjükön azt látták, hogy a domboldal továbbra is egy hegyvidéki szőlőültetvényre hasonlít. Az építész nem árulta el, mit tervez a helyszínnel, illetve milyen segítséget kér a MÁV-tól, de nem reagált a sajtóorgánum kérdéseikre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve