Az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában Balog Zoltán kiemelte: a főiskolák hosszú évek óta súlyos helyzetben vannak, nem egy közülük a csőd szélén áll.
Rámutatott: leginkább két, egymással összefüggő oka van a nehéz pénzügyi helyzetnek. Alapvetően a népességfogyás áll a mögött, hogy csökken a felvételire jelentkezők száma, és leginkább a főiskolák - főleg a vidékiek - esetében lehet beszélni drasztikus csökkenésről.
Hozzátette: minden intézménynek vannak erős, jó és gyengébb szakjai. Az intézménymenedzsment felelőssége, hogy a gyengéket felszámolja, az ágazatirányítás felelőssége pedig az, hogy ne küldjön oda több hallgatót, ahol a képzés nem megfelelő színvonalú. A másik ok, ami súlyossá tette egyes főiskolák pénzügyi helyzetét: az elhibázott PPP-beruházások - írta.
Balog Zoltán megállapította, hogy a felsőoktatás területén a népességfogyással nem számoló kapacitás-bővítések az előző kormányok hibái. A demográfiai trend egyértelmű volt, ennek ellenére nagyobb hallgatói létszámra tervezték meg a PPP-beruházásokat, amellyel elsősorban a vidéki főiskolákat és karokat hozták lehetetlen helyzetbe.
Mindezt felismerve 2013-ban a kormány 10 milliárdos adósságkonszolidációt, valamint 27 milliárd forint értékű PPP-konstrukció kiváltást hajt végre. Több intézmény PPP-beruházását tekintették át, hogy kiderüljön, melyek azok, ahol felelőtlen tálméretezés volt - jelezte a miniszter.
Balog Zoltán kiemelte: a kormány így szeretné konszolidálni a felsőoktatási intézményeket. Ugyanakkor épp azért, hogy fenntartható maradjon a jelenlegi felsőoktatási intézményi kínálat, a képzési szerkezetükben megújítva, az intézmények erősségeit megtartva kívánják újraszervezni a főiskolákat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve