Balog szerint tárgyalnak arról is, hogy a sportteljesítmények segítésére milyen külön ösztöndíjrendszert hoznak létre, valamint arról, hogy a keretszámok eltörlése után milyen rendszerben képzelik el a felvételi eljárást. Megemlítette a miniszter, hogy december 31-éig kell a kormánynak a felvételi tájékoztatót nyilvánosságra hoznia, így arról is tárgyalnak, hogy "milyen módon szabályozható az a kapacitás, amit az egyetemek képesek felvenni". Rámutatott: kizárólag a ponthatár biztosít lehetőséget a diákoknak arra, hogy belépjenek a felsőoktatásba, "semmifajta egyéb keretszám nincs".
Balog megerősítette: "mi a diákok hangját meghallottuk", ugyanakkor "semmilyen keretszámot nem jelentettünk be", e tekintetben sokféle verzió feküdt a kormány asztalán. Elmondta, "tandíj sincs", a diákhitel pedig véleménye szerint jól működő, önfenntartó rendszer lehetett volna, mert "az államtól hitelt felvenni megbízható dolog", de "megértettük, hogy a diákoknak már a hitel szótól is borsózik a hátuk".
Balog úgy látja, nem a megegyezés szándékával jöttek a hallgatók a kormányzattal való keddi tárgyalásra, hanem "inkább balhét akartak csinálni, ez csak részben sikerült". Reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan tárgyalások, ahol érdemben tudnak majd eszmecserét folytatni. Hozzátette: furcsának tartja a hallgatóknak azt a kijelentését, hogy "előre eldőlt minden", miközben ő évek óta hívja tárgyalni őket, és ha eljöttek volna, "megelőzhettek volna egy döntést". Kitért arra is, hogy voltak olyan diákszervezetek is a keddi egyeztetésen, amelyeket meg sem hívtak, mégis ott voltak, és képviselőik egyfajta "tanácsadóként" szerepeltek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve