A tavalyi utolsó hónapban a novemberi 42,3 ezres zuhanás után is nagyot, 32 ezer fővel, 414,3 ezer főre csökkent a regisztrált álláskeresők száma, így a létszám már 155 ezerrel (azaz szignifikánsan, 27,2 százalékkal) alacsonyabb az egy évvel korábbinál − derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legújabb adataiból. (A KSH saját, más módszertanú számításait 2014. január 29-én publikálja.) Ilyen alacsony szinten - azaz 410 ezer fő körül - utoljára a válság előtt, 2008 júniusában járt a mutató.

Álláskeresők száma 2013-ban (ezer fő)
NemJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.
Férfi344,6363,3324,8279,4256,3244,2243,2240,1236,1241,9224,9213,4
303,9313,2295,4272,6258,8252,8254,0251,8248,0246,7221,4200,9
Összesen648,5676,5620,2552,0515,1497,0497,2491,9484,1488,6446,3414,3
Forrás: NFSZ

A tavalyi utolsó hónapban összesen 69,1 ezren kerültek álláskeresői nyilvántartásba, minden tizenkettedik első alkalommal kérte regisztrációját. December folyamán a munkáltatók az előző havi 159 ezernél ugyan kevesebb, de így is 88,1 ezer fős új munkaerőigényt jelentettek be a foglalkoztatási szolgálatnál. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, e két megye a teljes kínálat több mint egynegyedét adta. Az NFSZ összesítése szerint a hónapban így 174,1 ezer üres állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, amelyek közül december 31-én 90,2 ezer maradt betöltetlen.

Az újonnan bejelentett munkaerőigények között továbbra is a támogatott álláshelyek domináltak (87 százalék). A legnagyobb új, támogatott munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt. A támogatott állások aránya tíz megyében kilencven százalék felett volt decemberben. A hónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma csupán 10,4 ezer volt, ez is negyedével több volt azonban az előző évinél.

Az NFSZ-nél megjelenő magas munkaerőigény annak a következménye, hogy a kormány októberi döntése nyomán a közmunkások számát télen is magasan tartják. Eszerint összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban a 2013. novembertől 2014. áprilisig tartó időszakban. A tervek szerint a résztvevők közül 100 ezren dolgoznak, további 100 ezren pedig olyan képzést kapnak a közfoglalkoztatás keretében, amellyel a nyílt munkaerő-piacon történő elhelyezkedési esélyeik növekedhetnek. A korábbi bejelentés szerint a téli közmunkaprogram bér- és járulékterhei 2013-ban nagyjából 20 milliárd forintot tesznek ki, az idei költségvetést terhelve. A mintegy 24 milliárd forintos képzési költséget pedig uniós forrásból finanszírozzák.

Az álláskeresők többsége nem kap pénzbeli támogatást

Tavaly decemberben a két nem álláskeresőinek száma eltérő arányban csökkent: a férfiaké öt, a nőké pedig kilenc százalékkal. A kormányzati lendület gyorsan javítja a statisztikát: az álláskereső férfiak száma az utóbbi egy évben 25,6, a nőké pedig 28,9 százalékkal csökkent, a javulás szakképzetleneknél 29,7, míg a diplomásoknál 24,6 százalék.

Iskolai végzettség alapján a legfeljebb általános iskolát végzettek decemberi 159.3 ezres létszáma az álláskeresőkön belül 38,5 százalékot jelent, míg középfokú végzettséggel 232,3 ezren (56,1 százalék), felsőfokúval pedig 22,7 ezren (5,5 százalék) rendelkeztek. A tavalyi utolsó hónapban 183,9 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, harminc százalékuk álláskeresési ellátást, a többség pedig szociális jellegű támogatást kapott. Ez azt is jelentette, hogy az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott a hónapban.

Továbbra is vannak csoportos leépítések

Decemberben huszonegy cég összesen ezer embert érintő csoportos leépítési döntését jelentette be a munkaügyi kirendeltségeken. Ez a létszám az előző havihoz hasonló nál volt. A legtöbb embert a közép-magyarországi régióban akarták elküldeni.