Eltérő okok miatt döntöttek a pályázati felhívások módosítása mellett: a fiatal mezőgazdasági termelők számára meghirdetett támogatás esetében azért kell szigorítani, mert egyes pályázatírók az elmúlt hetekben kormányhivatali igazolásokkal akartak visszaélni - mondta Kis Miklós Zsolt. Mivel lehetőség lett volna "néhány zsáknyi" gombatermeléssel indulni a pályázaton, megjelentek a "hirtelen gombatermesztővé vált" pályázók. A szigorítás eredményeként viszont csak azok jelentkezhetnek majd, akiknek 2016-ban már volt egységes kérelme, illetve ennek hiánya esetén azok, akik 2017 áprilisában - az újabb egységes kérelembenyújtás megjelenésekor - igazolják üzemméretüket.
A fiatal gazdák számára tavaly decemberben meghirdetett pályázat keretösszege 37,75 milliárd forint, jelentkezni március 16-tól lehet 40 ezer eurónak megfelelő összegre - tájékoztatott az államtitkár. (Tanyája van? Indul a pénzeső!)
A másik változás a borturizmushoz kapcsolódik, az agrárvállalkozások több lábon állását lehetővé tevő diverzifikációs pályázatnál úgynevezett lehatárolási probléma adódott. Eredetileg nem mezőgazdasági vállalkozások is indulhattak volna a pályázaton, ugyanakkor nekik a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) is adhat forrást, így ebből a pályázatból kizárják őket. Ezáltal csak az agrár mikrovállalkozások pályázhatnak majd elsősorban egyéb, nem agrárcélok, például a falusi turizmus fejlesztésére, szálláshelyek bővítésére - ismertette az államtitkár.
Kis Miklós Zsolt az MTI kérdésére elmondta, hogy számtalan egyéb pályázati lehetőség lesz meghirdetve, idén március 31-ig még több mint 70 milliárd forint értékben, amelyek zömére borászok is pályázhatnak majd. Az államtitkár előadásában beszámolt a 2020-ig tartó Vidékfejlesztési Program február 21-i adatok szerinti állásáról. Tavaly szinte az összes pályázati felhívás megjelent, az 1300 milliárd forint mintegy 90 százalékára lehet pályázni és a források több mint harmadáról már döntés is született, valamint 25 pályázat zárult le mintegy 750 milliárd forint értékben. Az idén ötödik alkalommal megrendezett szakmai konferencián egyúttal együttműködési megállapodást kötött a források hatékony elosztása érdekében a bormarketing területén amúgy is összedolgozó Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Turisztikai Ügynökség. A dokumentumot a szervezetek elnökei írták alá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve