Két éve óta folyamatosan nő az munkavállalói bérigény, az országos átlag alapján 12 százalékot évente. Regionális összehasonlításban Pest megye az első, itt kérik el a legmagasabb fizetést az álláshirdetésre pályázók (kerekítve átlag havi nettó 364 ezer forintot) – e megyei átlagtól minimálisan elmaradt a fővárosra vonatkozó átlag – derül ki a Profession.hu saját adatbázisa alapján készített, friss jelentéséből. Majd Komárom-Esztergom következik, Fejér és Győr-Moson-Sopron, végezetül pedig Hajdú-Bihar megye (kerekítve átlag havi nettó 297 ezer forintot).
Az emelkedő bérigényekkel párhuzamosan a munkaadók dolgoznak a bérfejlesztési stratégiáikon: a Profession.hu év eleji felmérése alapján a válaszadó cégek 71 százalékánál ez meg is történt 2021-ben, és közel ennyien terveznek ilyet az idei évben is. 2022-ben átlagosan 9,7 százalékos béremelés van kilátásban azon vállalatoknál, amelyek emelni tervezik a munkavállalóik fizetését. A válaszadók közel fele maximum 10 százalékos, 30 százaléka 10-15, míg 18 százaléka 15 százalék feletti emeléssel számol.
„Míg 2019-ben alapvetően a szak-, betanított- és segédmunkásoknál vezettek be fizetésemelést, 2021-ben a középvezetőkre is kiterjesztették a munkaadók. Idén januárban pedig a cégek többségénél általános béremelést terveznek, ami a teljes munkavállalói állományra vonatkozik. Az fizetésemelések elsődleges oka az infláció követése – ami a jelenlegi munkaerőpiacon nem hagyható figyelmen kívül a munkavállalók megtartásának érdekében” – magyarázza Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu hr-igazgatója.
Iskolai végzettség tekintetében a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók várják el a legmagasabb bért, közel nettó 400 ezer forintos havi összeg formájában. A szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, valamint a középiskolást végezetteknek szinte azonos az elvárása (293, valamint 287 ezer forint), a mindössze általános iskolát befejezettek 272 ezer forintos nettó bérigénnyel zárják a sort.
Korcsoportok szerint vizsgálva az elvárt bér mértékét elmondható, hogy a legfiatalabb munkavállalói csoporttól (18-21 évesek) kezdődően a tapasztalatszerzéssel párhuzamosan emelkedés figyelhető meg a kívánt összeget illetően. A legfiatalabbak havi 220 500-252 000 forint közötti bérre számítanak átlagosan, ez a 26-30 éveseknél valamivel 300 ezer forint fölé kúszik, a 40-50 éveseknél pedig kerekítve nettó havi 390 ezer forint az elvárt. A teljes mintát nézve az átlagos nettó bérigény 343 ezer forint jelenleg.
A pincérek és szakácsok kérik a leggyorsabb béremelést
Az elmúlt két évet vizsgálva a teljes adatbázist, 12 százalékos növekedés mérhető évről évre az elvárt munkabéreknél. Az összes szakma főkategóriájában növekvő tendencia látható.
A teljes munkaerőpiac átlagos bérigényét tekintve az év utolsó hónapjában láthatóak kiugrások az amúgy egységesen emelkedő tendenciából.
| vendéglátás | 15,0 |
| mezőgazdaság, környezet | 14,0 |
| egészségügy, gyógyszeripar | 14,0 |
| HR és munkaügy | 11,2 |
| szakmunka | 11,0 |
| ügyfélszolgálat, vevőszolgálat | 10,4 |
| 2021. április-2022 április, *százalék | |
| Forrás: Profession.hu |
A közigazgatás, az IT üzemeltetés és telekommunikáció, valamint a marketing, média, PR estében 13 százalék körüli, míg a mérnök, IT programozás és fejlesztés, SSC, a jog és jogi tanácsadás, az építőipar és ingatlan, valamint az adminisztráció, asszisztens és az irodai munka esetében 12 százalék körüli az emelkedés.
A különböző szakmákban tevékenykedő aktív munkavállalók fizetési igényeit átlagolva határozottan a cégvezetés és menedzsment kategória vezeti a rangsort – az e területen dolgozók több mint 560 ezer forintot kérnének az új munkahelyükre való belépéskor. Ezt követi a mérnöki terület, ahol 460 ezer az átlagos havi bérigény. Csökkenő sorrendben haladva tovább az IT programozás, fejlesztés, majd az építőipar és ingatlan következik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve