A több mint 130 embert foglalkoztató közszolgáló vállalatnál október közepe óta tartottak az egyeztetések a jövő évi bérstruktúráról és a bérfejlesztés mértékéről. Ezek eredményeként az éves szinten átlagos 15 százalékos bérfejlesztés mellett egy, a korábbiaknál átláthatóbb és kiszámíthatóbb bérrendszert vezetnek be.
Hozzátették: a társaság béren kívüli juttatásként megújította kollektív munkavállalói felelősségbiztosítást, amelynek értelmében valamennyi járművezető évente két káreseményre, káreseményenként kétmillió forintos összegre biztosítva lett. Arról is beszámoltak: a cég idén karácsonyi bónusz juttatással is segítette dolgozóit.
Megújították az buszflottát is
A veszprémi helyi járati közlekedést lebonyolító, önkormányzati tulajdonú V-Busz Kft. 2022-ben teljesen megújította autóbuszflottáját. Munkájukat 42 korszerű, alacsonypadlós és klimatizált dízelüzemű új MAN Lion's City szóló, illetve csuklós, valamint ugyanennek a buszcsaládnak öt darab elektronos szóló buszaival végzik.
Az új flotta beváltotta a hozzá fűzött reményeket, kiszámítható működést, minimális kimaradó járatszámot, alacsony fogyasztást eredményezve – írták.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a V-Busz Kft. árbevétele 2021-ben meghaladta az 527 millió forintot, adózás utáni vesztesége több mint 520 millió forint volt. A társaság 2021-ben és a megelőző évben is egyaránt 130-130 dolgozót foglalkoztatott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve