A társaság a Nemzetgazdasági Minisztérium májusban nyilvánosságra hozott Otthonteremtési stratégiájának vitairata alapján fogalmazta meg szakmai javaslatait. A vitairat szerint a fiatal családok tőketámogatást kapnának, amit az állam a bérlakásépítő nonprofit cégeken keresztül folyósítana. A VELUX Magyarország Kft. az állami támogatások túlnyomó részét - az éves keret 70 százalékát - az állampolgárok számára biztosítaná, az önkormányzatokat és a bérlakás cégeketet kisebb hányaddal támogatná.
A stratégiai javaslatok között szerepel a kedvezményes áfakulcs bevezetése az építőipari szolgáltatásokra. A VELUX Kft. szerint ezzel is a magánszférának kellene kedvezni: ezt a támogatási formát lakások és családi házak felújítása esetén javasolják bevezetni, mivel az energetikai célú felújítás ösztönzése elengedhetetlen az unió által előírt célkitűzések teljesítéséhez is.
Az Otthonteremtési stratégia az építési engedélyek kiadását életciklus elemzéshez kötné, ez tartalmazná az építési költség, energiaigény, szén-dioxid kibocsátás, üzemeltetés, periodikus felújítások költségeit.
Ezáltal egy épület tervezője, építtetője gazdaságossági szempontok alapján tudja kiválasztani a megfelelő megoldást, úgy, hogy az épület elsődleges energia felhasználása kerül a figyelem középpontjába. A VELUX Kft. szakértőinek meglátása szerint a hatékony energiafelhasználás elvei mellett a beltéri klíma és a megújuló passzív energia hasznosításának lehetőségei is fontos szerephez kell, hogy jussanak a megvalósítás során.
A közleményben arra is rávilágítanak, hogy egy működő otthonteremtési programnak a kereskedelmi banki hitelezés újraindítása az előfeltétele. Ehhez kapcsolódik a vásárlók hitelfelvételi kedve, mely alapvetően a makrogazdasági stabilitás és a munkaerőpiac konszolidációjától függ. A VELUX Magyarország Kft. szerint további, szektor-specifikus lépésekkel is ösztönözni lehet a programot, mint például hosszú távon is működőképes és fenntartható tető-felújítási, tetőtér-felújítási és fűtés-hűtés korszerűsítési hitelkonstrukciókkal.
Az új építkezések csökkenése mellett nemzetgazdasági érdekké vált a meglévő lakásállomány korszerűsítése és gazdaságossá tétele, egyrészt az építőipar katalizálása, másrészt a háztartások rezsiköltségeinek csökkentése okán - hívják fel a figyelmet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve