A vádirat szerint egy 38 éves férfi 2015-ben elhatározta, hogy hamis BKV bérletek készítése és árusítása révén fog pénzhez jutni. A férfi azt tervezte, hogy alapanyagként a jegy- és bérletkiadó automatában lévő hőpapírt szerez meg, és arra a megrendelők által megadott adatokkal készíttet bérleteket.
A férfi az elkövetésbe bevonta 37 éves ismerősét, egy a számítógépes szerkesztéshez értő férfit. A 38 éves vádlott további ismerőse, egy 26 éves férfi vállalta, hogy 54 éves édesapjával együtt megszerzik a hőpapírt, amelyhez a fúrógépet és egyéb eszközöket az ötletgazda biztosította számukra.
Kapcsolódó
Az apa és fia a XVI. kerületben sikertelenül, majd a XI. kerület, Budaörsi úton sikeresen megfúrtak egy jegy- és bérletautomatát, amelyből mintegy 280 ezer forint értékű hőpapírt tulajdonítottak el, és ezért a 38 éves felbujtójuktól 130 ezer forintot kaptak.
A 38 és 37 éves társak elkezdték a bérlethamisítást, mind saját részre, mind a feketepiacon, a jogszerű árnál olcsóbban, és kiterjedt ügyfélkörre tettek szert.
A két hamisítót a rendőrség 2016. október 14-én intézkedés alá vonta, egyiküknél 14 hamis bérlet volt, később a nyomozók a lakásukon több mint 100 hamis bérletet, hőpapírt és hőnyomtatót találtak.
A kerületi ügyészség a két hamisító ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és más bűncselekmények, az apa és fia ellen rongálás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat. A halmazati szabályokra figyelemmel a büntetési tétel a vádlottak vonatkozásában négy és fél év szabadságvesztés.
Az ügyészség a hamis bérleteket megvásárló és gyanúsítottként kihallgatott személyeket részben megrótta, részben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott velük szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve