A Fővárosi Önkormányzat beruházása keretében épült itt nemrég egy távfűtéscső, és emiatt volt hónapokig felbontva az út - írja a Facebookon a Város Szíve csoport.
A bejegyzés szerint a mostani gödör ennek az építkezésnek a helyén keletkezett.
A BKK szintén a Facebookon közölte: a Kossuth Lajos utcában a Ferenciek terénél sávelhúzással irányonként egy sáv járható, mert beszakadt az útpálya. Torlódik a forgalom. Az érintett BKK-járatok (az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E, és a 178-as autóbusz) megnövekedett menetidővel közlekednek.
A Főtávnak ehhez semmi köze!
A cikk megjelentését követően a Főtáv közleményben kijelentette, hogy "a Város szíve Facebook-oldal beszámolója tévesen állítja, hogy a Főtáv Zrt. beruházásával összefüggésben lennének a történtek, ugyanis az útszakadást egy vízvezeték csőtörés okozta, amihez a Főtáv Zrt.-nek semmi köze."
A Főtáv Zrt. ennek ellenére a munkagépeit rendelkezésre bocsátotta és segítséget nyújtott a hiba feltárásában, illetve kezdeti elhárításában, amíg a Fővárosi Vízművek szakemberei a helyszínre nem értek - hangsúlyozzák a lapunknak is elküldött közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve