A rendelet a banki csokos hirdetésekben kötelezővé tenné a kormánypropaganda visszatérő elemeinek megjelenítéstét. A szövetség szakmai indokainak figyelembevételével kéri a kormányt a rendelet visszavonására.
Az MRSZ a hirdetések tartalmát egyértelműen a hirdető szuverén területének tartja, hiszen a reklám egy olyan költséges befektetés, amelynek célja, hogy az elérni kívánt hatás révén megtérüljön. Ezért a Magyar Reklámszövetség semmi olyan hatósági kötelezvényt nem tart elfogadhatónak, amely nem a fogyasztó érdekeinek védelmét célozza (mint például a gyógyszerreklámok esetében a kötelező fogyasztói tájékoztatás), mert az akár negatívan is befolyásolhatja a hirdető üzenetét.
A bankokra terhelnék a marketingköltséget
A "Magyar Reformok Működnek - Otthonteremtési Program arculat használatával kapcsolatos jogszabály" alapján a kormány üzenetekre eső kötelező reklámidő, - felület aránya egyértelműen a reklámhatás rovására mehet, mert a megnövekedett hirdetési felület vagy szpot idő egyértelműen növeli a hirdetői költségeket, amely semmiképpen nem elfogadható. Ezen kívül a médiatulajdonosoknak a jelenleg érvényes gyakorlat szerint jogában áll úgynevezett 'második hirdetői felárat' kérni, ha egy hirdetőn kívüli másik termék vagy szolgáltatás is megjelenik a hirdetésében.
Így a kormány nem csak a saját kommunikációja költségviselését hárítja át, hanem akár a többlet költség finanszírozására is kényszeríti a banki szolgáltatókat. Mindezt úgy, hogy a bank ezért semmiféle ellenszolgáltatást nem kap a kormánytól, hiszen a folyósított hitelösszeget a fogyasztó veszi igénybe.
Frissítés! Reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ
A bankok a kormány által biztosított lakáshitelt és a kormány által garantált lakástámogatást árulják és pénzt is keresnek rajta. Amikor a Reklámszövetség megszólal, nem az emberek, hanem a bankok érdekeit képviseli - reagált a Reklámszövetség közleményére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve