Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírussal kapcsolatban kihirdetett veszélyhelyzet keretében szükséges intézkedésekről folyamatosan egyeztet a kormány tagjaival és szakemberekkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke péntek este. A kormányfő péntek este negyed tízkor bejelentést tesz a Facebookon. (A kormányfő beszédéről itt olvashat.)
Az operatív törzs pénteki ülését követő sajtótájékoztatón lapunk iskolák bezárásával kapcsolatos kérdésére Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője annyit közölt, hogy folyamatosan értékelik a helyzetet, amennyiben szükséges, meghozzák az erre vonatkozó intézkedést. Értékelik az esetszámot, a betegség földrajzi kiterjedését, valamint a kutatói tapasztalatokat a betegség természetéről és terjedéséről.
Gulyás Gergely pénteken késő délután az MTI szerint azt közölte: az operatív törzsnek van egy szakmailag megalapozott véleménye. Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, s önmagában ez talán nem indokolná az iskolák bezárását. Ugyanakkor azt is látják, hogy nagyon sokan nem érzik biztonságban a saját gyerekeiket, és ebben a helyzetben arra kell tekintettel lenni, hogy a védekezéshez úgy tudjanak hozzájárulni, hogy az Magyarország polgárai számára a lehető legmegnyugtatóbb legyen - fogalmazott a miniszter.
A szerdai koronavírus-veszélyhelyzet kihirdetése után még rendeletben tiltotta meg a kormány az iskoláknak, hogy saját hatáskörben szünetet rendeljenek el. "Az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el" - írták a jogszabályban.
Be kellene zárni az iskolákat a pártok szerint
Gulyás Gergely közölte: valamennyi parlamenti frakció azt a véleményt fogalmazta meg, hogy hétfőtől az összes iskolát zárják be. A kormány a frakciók álláspontjának ismeretében fog döntést hozni - írta az MTI.
Arra a kérdésre, hogy fizetés nélküli vagy fizetett szabadságra mennek-e adott esetben a pedagógusok, azt mondta: ha úgy döntenek, hogy hétfőtől nincs iskolai tanítás, akkor a törvények szerint a pedagógusoknak távolléti díj jár. Ennek összege megegyezik a fizetéssel. Ugyanakkor arra is kitért, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a tanévnek majdnem az egyharmada még hátra van. Az érettségi pedig az egyetlen kimeneti pont, tehát meg kell próbálni arról is gondoskodni, hogy a vizsgát le lehessen tenni.
Hosszú hónapokról lehet szó
Abban nagyjából egyetértés van az orvosszakértők között, hogy ez az egészségügyi válsághelyzet nem néhány hétig, hanem sokkal inkább néhány hónapig fog tartani. Nincs garancia arra, hogy mikor tudják újra kinyitni az iskolákat, ha a bezárás mellett döntenek, ezért gondolták, hogy válsághelyzetben, parlamenti demokráciában minden parlamenti frakcióval szükséges egyeztetni. A kormány számára az segítség, hogy ebben a kérdésben teljes az egyetértés - mondta a tárcavezető.
Arról, hogy az iskolák bezárása az egyházi fenntartású intézményekre is vonatkozik-e, azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy a kettőt külön kezeljék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve