Hamarosan beköszönt a tél és egyre valószínűbb, hogy a következő napokban havazásra kell számítani - ahogy az a Napi.hu legfrissebb időjárási előrejelzéséből is kiderült -, emiatt a Pénzcentrum összeszedte, hogy milyen kötelezettségei vannak az ingatlantulajdonosoknak az utak síkosságmentesítése kapcsán, valamint hogy alakulhatnak az idei költségeik.
Fontos tudnivaló, hogy a fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet miatt belterületi járdán nem szabad sózni, aki ez ellen vét, 50 ezer forintos bírságra számíthat, még ha az útkezelő használhatja ezt a maratási módot az úttesten. Helyette viszont engedélyezett alternatív csúszásmentesítő anyagok használata: ilyen a homok, a sóder, a természetesen lebomló faforgács vagy fahamu, a nádfonat és a több nemzeti parkban is sikeresen alkalmazott gránitkő-zúzalék. Viszont a portál értesülései szerint az infláció ezt a termékcsaládot is utolérte: iparági források úgy vélik, hogy 5-10 százalékot is emelkedhetnek a síkosságmentesítők.
A hótakarításról, és a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról a legtöbb esetben a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Társasházak esetében ez pedig nem jelenti azt, hogy ez a közös képviselő kötelező feladata, erről a közösségnek kell megállapodnia. Viszont a munkát el kell végezni, mert büntetőjogi felelőssége van a tulajdonosoknak abban, ha valaki a nem megfelelő járdaletakarítás miatt elesik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve