Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta: a Perfectum Consulting Zrt. - a cég vezetőjének korábbi nyilatkozatai alapján - többek között kötvénykibocsátással foglalkozik, illetve lakásért életjáradék konstrukciót kínálnak. Hangsúlyozta, hogy a cégnek nem volt felügyeleti engedélye az engedélyköteles tevékenységekre, így a kötvénykibocsátásra sem.
Ezenkívül a felügyelet megállapította, hogy a kötvénykibocsátás, semmilyen módon nem felelt meg a kötvény tartalmi, alaki feltételeinek, hanem betétgyűjtési tevékenységnek minősítette a PSZÁF - mondta a szóvivő.
Kifejtette, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókkal szemben a felügyelet piacfelügyeleti eljárást indít, ez történt a Perfectum esetében is. Az eljárás során figyelembe vették azt is, hogy a társaság hirdetései sok embert elértek, valamint hogy hálózaton keresztül is terjesztette termékeit.
A PSZÁF piacfelügyeleti eljárásban 100.000 és 500 millió forint közötti bírságot szabhat ki, a Perfectum Consulting Zrt.-re kirótt 50 millió forintos bírságot a cégnek a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell befizetnie.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve