A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a július 1-je és augusztus 31-e között tartott akció során több mint 7700 létesítményt vontak be a vizsgálatba, volt ezek között büfé, cukrászda, fagylaltozó, étterem, de kitértek a vizsgálatok az utcai vendéglátásra, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények élelmiszer-forgalmazóira is.
A vizsgálat során fokozottan ellenőrizték a fagylaltokat, a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokat, a halételeket, a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, fókuszáltak a vendéglátóegységekben használt sütőolajra, az étkezési tojásokra, az UHT-tejekre és a vásárokon kapható kerámia konyhai edényekre, bögrékre is.
Az ellenőrzések eredményeként tevékenység korlátozására 38 esetben volt szükség, emellett 226-szor figyelmeztettek, valamint 443 alkalommal bírságot szabtak ki az ellenőrök mintegy 43 millió forint értékben.
A fő panaszok
Probléma főleg a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, az élelmiszerek nyomon követhetőségével akadt. Az előző évekhez képest a higiéniai hiányosságok megállapításának előfordulási aránya jelentősen csökkent.
A termékvizsgálatok során a több mint 23 600 ellenőrzött tételből 781-et kellett kivonni a forgalomból, így 102 tonna, mintegy 12 millió forint értékű élelmiszert zároltak. Az előző évhez képest a lejárt és a jelölési hibás tételek aránya kissé emelkedett, ugyanakkor a fogyasztásra alkalmatlan és az ismeretlen eredetű termékek, valamint a minőségi hiba előfordulási aránya csökkent.
A már hagyománynak számító nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést az idén július 1-jétől rendelte el Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálta a megyei kormányhivatalok szakembereinek közreműködésével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve