A 75-ös trolibuszra és a 139-es autóbuszra hétvégente és ünnepnapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 15-től, szombattól. Akinek nincs érvényes jegye, a járművezetőtől tud vásárolni – közölte a BKK.
A Budapesti Közlekedési Központ értékelve a korábbi időszakok tapasztalatait a Jászai Mari tér és a Puskás Ferenc Stadion között közlekedő 75-ös trolibuszon, valamint a Gazdagréti tér és a Széll Kálmán tér között közlekedő 139-es járaton vezeti be az első ajtós felszállási rendet január 15-től, szombattól.
Kapcsolódó
Az intézkedés csak a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket.
Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét. A BKK továbbra is azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy mobiltelefonon szerezzék be.
Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be hétvégékre az első ajtós felszállási rendet, míg a csepeli buszokra, az újpesti 220-as buszra és a dél-pesti 68-as buszra hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve