A BKV februárban megindította a peres eljárást az orosz féllel szemben, derült ki Tarlós István főpolgármester Gál József képviselői kérdésére adott írásbeli válaszából.
A BKV kiegyezett volna a kétmilliárd forintos kötbérértékkel, ám az orosz cég sokallta ezt. Ezért a BKV beadta a bíróságra a keresetet a teljes, vitás és nem vitás kötbérkövetelésre, összesen majdnem hatmilliárd forintra. A követelés nem is lehetne sokkal több, hiszen az a teljes szerződéses érték maximum 10 százalékát érheti el - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A kötbérigény nagyrészt abból a csúszásból származik, amit a nevezetes ajtóhibák javítása miatt szenvedett el a projekt. 2017 júniusában a hibák miatt valamennyi felújított orosz metrószerelvényt kivonták a forgalomból a közlekedési hatóság utasítására.
A kötbértárgyalások során szó volt arról is, hogy az orosz fél klímaberendezések beszerelésével dolgozza le a kötbért. Megvizsgálták alaposan ezt a lehetőséget, de kiderült, hogy mivel a kocsiszekrény nem arra tervezték, a klímaberendezés többletsúlyát csak jelentős szerkezeti átalakítás után bírta volna el. Ez így túl drága lett volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve