Az utóbbi napokban téves információk jelentek meg a használt frankfurti villamosok beszerzésével, klimatizálhatóságával kapcsolatban - közölte a BKV. A társaság az Infostart által idézett közleménye szerint a közelmúlt új jármű-beszerzései ellenére is a BKV villamos-járműállománya mintegy 80 százalékban magaspadlós, korszerűtlen járművekből áll, ezért a társaság megvizsgálta használt villamosok beszerzését is.
A BKV célja az volt, hogy jelentős üzemidőtartalékkal rendelkező, magasabb szolgáltatási színvonalú, használt járműveket szerezzen be, amelyek legalább 15 évre javítanak a flotta átlagos életkorán és a szolgáltatási színvonalon.
Hozzátették: Frankfurtban sikerült olyan használt járműveket találni, amelyek műszaki kialakítás szempontjából megfelelőek. E villamosok ugyanakkor nem klimatizáltak – ezt látva, a BKV úgy készült, hogy a beszerzendő villamosok honosítása közben megoldják a klimatizálást. A társaság szakemberei a klimatizálhatóság előzetes felmérését, tervezését már el is kezdték, és nem látják ennek műszaki akadályát.
A német közlekedési vállalat nem tárt fel olyan körülményt, ami a villamosok utólagos klimatizálását meggátolná, ráadásul a széria vezetőfülkéit a német szakemberek utólagosan már felszerelték klímaberendezésekkel.
Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy a német cég szerint utólag sem klimatizálhatók a frankfurti használt villamosok. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint Frankfurt éppen azért kínálja eladásra a járműveket, mert azokba utólag nem lehet klímát szerelni, a berendezést ugyanis nem bírja el a villamos teteje.
A főváros 25-30 éves szerelvényeket venne, ezek válthatnák ki a jelenleg a 47-49-es vonalon közlekedő, ötvenéves Ganz csuklós villamosokat. Három ütemben összesen 35 darab, Frankfurtban használt villamos érkezne Budapestre mintegy 7,7 milliárd forint értékben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve