A szavazás elektronikus (titkos) szavazólappal történt, a tagok a háromból csak egyet jelölhettek meg. A szenátus nagy többséggel - 28 igen szavazattal - Borhy Lászlót választotta rektorjelöltnek. Horváth Zoltánt 11, Szalay Pétert 8 szenátusi tag támogatta.
Az eredmény alapján 2021. augusztus 1-től négy éven át ismét Borhy László töltheti be a rektori posztot. A rektort a fenntartó miniszter ajánlására hivatalosan a köztársasági elnök nevezi ki.
Borhy László régész, történész, ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1997 és 1999 között az ELTE rektori titkárságát vezette, 2015-től 2017-es rektorrá választásáig az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. A hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként 2020-ban Széchenyi-díjat kapott. Tavaly július 1-jén kezdte meg munkáját a Magyar Rektori Konferencia vezetőjeként, megbízatása 2022. június 30-ig szól - áll az ELTE közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve