Vasárnapi tarcali sajtótájékoztatóján az ellenzéki összefogás közös jelöltje köszönetet mondott azoknak, akik az érintett 42 településről elmentek szavazni. Ugyanakkor hozzátette, hogy "ez most sajnos kevés volt" - írja az MTI.
Biró László azt mondta: hiszi, hogy a megyei közgyűlésből végig tudja majd kísérni Koncz Zsófia munkáját, és a képviselő meg fogja tudni valósítani azokat az ígéreteket, amelyek elhangzottak a kampányban.
Koncz Zsófia az eredmények ismeretében azt mondta, "egyik legfőbb célom, hogy folytassam, és egyben be is fejezzem azokat a terveket, amiket édesapám már nem tudott" - fogalmazott a vasárnapi borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választás győztese.
A Fidesz-KDNP politikusa, aki több mint 50 százalékos eredménnyel nyerte meg a vasárnapi időközi választást, elmondta: az egyik első feladata, hogy a 37-es út kétsávossá bővítését Szerencsig sikerüljön befejezni. Mindezek mellett a munkahelyteremtésre is nagyon nagy hangsúlyt helyez majd a parlamenti munkája során.
Hozzátette: rengeteg ötlete van, így a környezetvédelemtől át egészen a turizmus fejlesztéséig dolgozni fog azon, hogy a következő időszakban még több fejlesztés és fejlődés legyen a szerencsi-tiszaújvárosi körzetben.
Koncznak gratulált Orbán Viktor miniszterelnök is amiért sikeresen megnyerte azt a parlamenti helyet, amit édesapja idő előtti halála hagyott üresen.
- Gratulálok, Koncz Zsófia! Édesapád most nagyon büszke lenne rád, ahogy mindannyian azok vagyunk. Találkozunk a parlamentben - írta egy Facebook bejegyzésben Orbán.
-Krumpliszsákokkal, wc-papírral, pénzzel, megfélemlítéssel és aljas, hazug propagandával tudta csak a Fidesz mozgósítani a szavazókat - reagált az eredményre Bíró pártja, a Jobbik. - Az mindenesetre kiderült a választási eredményből, hogy az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, csak így lehet leváltani az Orbán-kormányt 2022-ben - áll közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve