Az enyhe időjárásnak köszönhetően kevésbé kellett fűtenie a háztartásoknak, így 2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Csak a lakossági felhasználók körében 25 százalékos volt a gázfogyasztás visszaesése. Tavaly egész évben a lakossági felhasználóknál 16,6, a gazdaság esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben. A gázfogyasztás visszaesése pedig a tartalékok felhalmozásának kedvezett.
A Pénzcentrum szerint hiába volt enyhe az idő, rosszul járt az, akinek 2022 utolsó hónapjaiban újból tüzelő után kellett néznie. A KSH adatai szerint ugyanis
100 kilogramm brikett tavaly decemberben 20,79 százalékkal volt drágább, mint októberben, novemberről decemberre pedig 7,45 százalék volt a drágulás.
A rezsiemelés bejelentése óta a fánál jóval hatékonyabb tüzelő áremelkedése lassan eléri a 100 százalékot, sőt, 2021 decemberről 2022 decemberére már bőven át is lépte azt:
mialatt 2021 végén még 9 820 forint volt egy mázsa brikett, tavaly év végén már 20 920 forintot kértek érte, ami 113 százalékos drágulást jelent.
Kevésbé emelkedett a tűzifa ára, amiből egy mázsa október és december között 8,55 százalékot drágult, de egy év alatt ennek is 77,57 százalékkal ment fel az ára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve