A tervek szerint a büntetőeljárási, valamint a bírósági végrehajtási törvényt módosító indítványt Rogán Antal, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője és két frakciótársa, Gulyás Gergely és Tuzson Bence terjesztette a Ház elé.
Az előterjesztés alapján - ügyészi kezdeményezésre, bírósági elrendelésre - zár alá lehetne venni a vagyonát azoknak a pénzügyi tevékenységet végző szervezeteknek, amelyeknél valószínűsíthető, hogy tevékenységi körükben 50 millió forintot meghaladó értékre elkövetett vagy 50 millió forintot meghaladó kárt, vagyoni hátrányt okozó bűncselekményt követtek el. Azon szervezet vagyonának zár alá vételét is el lehetne rendelni, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez felhasználtak, vagy amely előnyt szerzett a bűncselekmény elkövetéséből.
A zár alá vétel vonatkozhatna a kapcsolt vállalkozásokra is, továbbá az említett szervezetekben befolyásoló részesedéssel vagy ellenőrző befolyással rendelkezőkre, a szervezet vezető tisztségviselőire, képviseletre feljogosított tagjaira, alkalmazottaira, tisztségviselőire, cégvezetőire, felügyelőbizottsági tagjaira, ezek megbízottjaira, valamint könyvvizsgálóira. A személyes vagyonnál akkor is elrendelhető lenne a zár alá vétel, ha a kapcsolat a bűncselekmény elkövetésének megkezdését követően megszűnt.
Zár alá vétel rendelhető el továbbá arra a vagyonelemre, amelyet valószínűsíthetően a büntetőeljárás vagy a büntetőeljárást megalapozó hatósági eljárás megindulása után feltűnő értékaránytalansággal, ingyenesen, vagy közeli hozzátartozó javára szereztek, vagy amely e vagyonelem helyébe lépett.
Annak érdekében, hogy a zárolt vagyon a kártérítést szolgálja, állami vagyonfelügyelő kirendelése szükséges - írták indoklásukban az előterjesztők, hangsúlyozva: a zárolt vagyont minden esetben a brókerbotrányok áldozatainak kártérítésére kell fordítani.
A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: ha az ellenzék is támogatja, a parlament már jövő kedden szavazhat a törvényjavaslatról, majd egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, és azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele, a magánvagyonok bevonása a kártalanításba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve