A probléma alapvetően az, hogy a magyar kormány eredetileg a valóságosnál jóval kisebb támogatásról értesítette Brüsszelt: 2011-ben hivatalosan 14 milliárd forintot közölt, miközben valójában 40 milliárdot ítélt meg a cégnek (a 355 milliárd forintos teljes beruhás részeként). Az utóbbit viszont hivatalosan csak 2013 szeptemberében jelezte Brüsszelnek. Akkor, amikor a támogatás egy részét már meg oda is ítélte a cégnek.
Az Európai Bizottság (EB) most azt jelezte, hogy az Audi-támogatás ügyében részletes vizsgálatot indít. A bejelentés késlekedése miatt ugyanis jogszerűtlennek tartja a támogatást, és az "Audi-dossziét" besorolta a be nem jelentett támogatási ügyek közé. A lap egyik informátora szerint az ügyet akár rugalmasan is kezelhetik - igaz, a vizsgálat kimenetele várhatóan nem lesz független Magyarország politikai megítélésétől.
A magyar fél által az eljárás informális szakaszában előadott érvek nem győzték meg az EB-t, ezért indult a részletes vizsgálat. A győri Audi állami támogatásával kapcsolatban azért merültek fel aggályok, mert a gyártó "erős piaci pozíciója és a piaci helyzet nehézségei miatt a támogatás esetleg káros lehet a versenyre".
Egyelőre nem világos az sem, hogy az állami támogatás megugrásával párhuzamosan maga az Audi-beruházás miért drágult meg. Erre sem a cég, sem pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem válaszolt a HVG megkeresésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve