Kedden kiderült, hogy a magyar kormány egy év alatt kivezeti a kereskedelmi törvény multicégek által sokat kritizált, 2014-es módosítását. Eszerint 2018-tól megtiltották a napi fogyasztási cikkek értékesítését azon nagykereskedelmi cégeknek, amelyek évente legalább 15 milliárd forintos nettó árbevételt érnek el, azonban két egymást követő évben veszteséget vagy nullás eredményt termelnek a mérlegbeszámolójuk szerint.
A második veszteséges esztendőt követő évtől érvényes korlátozás lehetőségét a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter által benyújtott módosító indítvány törölhet el 2019-től.
A Magyar Idők szerint azonban szó sincs arról, hogy a kormány meghátrált volna az uniós bürokraták előtt, illetve felpuhult volna a kereskedelempolitika. Sőt az uniós elvekhez igazítva a mostani korlátozást újabb piacszabályozó intézkedés követheti, amely hasonló elvek mentén ugyancsak az adóelkerülést akadályozná a kiskereskedelemben - írta a napilap.
Brüsszel szerint a cégeknek a bezárással való fenyegetettség miatt megnövekedett kockázatokkal kell szembenézniük, ha be akarnak lépni a magyar piacra vagy terjeszkedni kívánnak itt. A kötelezettségszegési eljárás során az Orbán-kormány már tavaly jelezte az uniónak, hogy a szankcionálás módjaként a bezárás helyett nyitottak más, a közösségi elveknek megfelelő megoldásra, az adóelkerülést azonban továbbra sem támogatják semmilyen területen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve