A szakmai szervezet szerint a tagjai körében végzett felmérés szerint a 3200 megkérdezett fele 10-50 százalék közötti, egynegyede ennél magasabb, akár 100 százalék feletti díjemelkedésről számolt be.
Míg 2010-ben egy nyerges vontató éves kgfb-díja 250 ezer forint körül volt, a jelenlegi díj - kármentesség esetén - 400-600 ezer forint között alakul, de kárelőzmény nélküli új belépőnek már 800 ezer forint a vontatóra adott legkedvezőbb tarifa.
Az érdekképviseletnél jelentkezett olyan vállalkozás, amelynek egy nemrég beszerzett nyerges vontatójára a legkedvezőbb új ajánlat 700 ezer forint volt, a korábbi 350-380 ezer forintos díjhoz képest, de az ajánlatok között volt 14 és 25 millió forintos kgfb-díj is.
A félpótkocsiknál sem jobb a helyzet: a 2010-es 6 ezer forintos kötelező biztosítási díjakhoz képest ma a díjak 90 000-300 000 forint között mozognak.
Az MTI által megkérdezett biztosítási piaci szereplők a kgfb drágulását alapvetően azzal magyarázták, hogy egyre több a külföldön okozott kár, amelyek után az ottani költségek szerint kell téríteniük a magyar biztosítóknak. Az átlagos kárérték a fuvarozók körében 1 millió forint.
A NiT Hungary felmérésében szereplő cégek háromnegyede 1-5 járművet üzemeltető kisvállalkozás, ezek egynegyede okozott kárt idén. A pótkocsik kgfb-díjának emelését pedig azzal indokolták a piaci szereplők, hogy a német legfelsőbb bíróság ítélete szerint ha egy járműszerelvény kárt okoz, akkor annak felét a vontató, míg a másik felét a pótkocsi biztosítójának kell állnia.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve