A jegybanki kamatdöntés megegyezett az elemzői várakozásokkal, a monetáris politika kilátásait illetően mégis többen óvatosabbakká váltak az elmúlt időszakhoz képest. Az EU/IMF-megállapodások esetleges csúszása, valamint többek között ennek hatására kialakult pénzpiaci állapotok intik óvatosságra az elemzőket.
A devizakötvény-kibocsátás megijesztette a piacot
Kapcsolódó
Márciusban ismét inkább negatív irányba változott a piacok helyzetértékelése. Emelkedtek az állampapírhozamok, nőtt a cds-felár, és a forint erősödés is megtorpant. Márpedig az alapkamat kilátásait elsősorban ország pénzügyi stabilitásának alakulása határozza meg - írta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere értékelésében.
A bizonyos kérdésekben megosztottnak tűnő monetáris tanács a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy dologban, az IMF-megállapodás sürgősségében egyetérteni látszik. Az elmúlt hónap során több olyan információ került napvilágra, amely abba az irányba mutat, hogy a kormány nem törekszik gyors megállapodásra. A megállapodás előtti devizakötvény-kibocsátás lehetőségének meglebegtetése is inkább azt az üzenetet hordozta, hogy a jelenlegi magas finanszírozási költségek ellenére a döntéshozók komolyan fontolgatják a forrásbevonást, ami időlegesen csökkentené az IMF-re való rászorultságunkat. A piac jelzése a megugró hozamszintekkel egyértelmű volt, IMF nélkül a jelenlegi bizonytalan globális környezetben fölöslegesen nagy kockázatokat vállalna az ország - vázolta Bebesy.
Egyre nehezebb tisztán látni a hitelmegállapodás kapcsán: múlt héten az ÁKK első embere, Töröcskei István jelezte, hogy folyamatosan szondázzák a piacot, hogy milyen feltételekkel lehetne kötvényt kibocsátani. Az NGM viszont úgy látja, csak az EU/IMF-megállapodás után érdemes devizakötvényt piacra dobni - írta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője, aki szerint így a piaci szereplők két tűz közé kerültek. Egyelőre nem világos, hogy az ÁKK-NGM meccset melyik fél nyeri és hogyan alakulnak a hiteltárgyalások.
Az infláció nagyobb teher lesz a vártnál, de az MNB átnézhet rajta
A piac lassan ki fogja árazni az idei kamatcsökkentés lehetőségét - kommentálta a piaci eseményeket Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője. Szerinte hiába indokolná a gazdaság felpörgetésének igénye a monetáris lazítást, a az MNB által felfelé módosított idei inflációs prognózis többet nyomhat a latban.
A vártnál magasabb januári és februári infláció is óvatosságra int. Az év eleji számok tanúsága szerint az adóhatásoktól szűrt adat is emelkedést mutatott, és feltehetően a márciusi jelentésében az MNB is feljebb húzza a várakozásait, a növekvő nemzetközi olajárak és a változó élelmiszerár-dinamikára alapozva - tette hozzá Bebesy.
Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a jegybanki horizonton belül az MNB szerint elérhető a 3 százalékban megjelölt inflációs cél annak ellenére is, hogy az infláció legutóbb jelentősen felülmúlta a várakozásokat - írta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Év végére 6,5 százalék lehet a kamat, ehhez azonban a kormánynak is lépnie kell
A reálgazdasági folyamatok nem indokolnak szigorúbb kamatpályát, így a pénzügyi stabilitási folyamatok lehetnek leginkább hatással a kamatdöntésre a következő hónapokban. Ez utóbbit pedig elsősorban az IMF-fel és az EU-val tervezett tárgyalások kimenetele, valamint az európai adósságválság és az ezzel kapcsolatos nemzetközi hangulat változásai befolyásolhatják - erősíti meg Suppan.
A hitelkerettel kapcsolatos megállapodásig a kivárás tűnik indokoltnak, mivel megtorpant a kockázati megítélés javulása. Kedvező esetben nem lesz szükség szigorításra, az év második felében pedig lassú és fokozatos kamatcsökkentési sorozat is lehetségesnek tűnik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve