Az intézkedés azért vált szükségessé, mert ezen önkormányzatoknál már márciusban gondot jelenthet a bérek, illetve az önkormányzat által juttatott szociális támogatások kifizetése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium által felállított közös munkabizottság elsőként most azt méri fel, hogy milyen kár érte a Buda-Cash pénzügyi csoport tevékenységének felfüggesztését követően az államot, illetve az önkormányzatokat. Azt azonban már tudni lehet, hogy az állam esetében "több tíz milliárd forintos kárról van szó".
A Buda-Cash csoporthoz tartó pénzintézeteknél nemcsak magánszemélyek, vállalkozások vezették a számlájukat, hanem az állami és önkormányzati körbe tartozó intézmények is, ezért a legfontosabb most az államot ért károk felmérése. A bizottság a munkában együttműködik a jegybank ezen területért felelős részlegével is.
A bizottság munkájában a nemzetgazdasági tárca részéről részt vesznek Banai Péter Benő és Orbán Gábor államtitkár, valamint Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve