Az ügyvéd előző nap azt mondta: nem menekültek külföldre a Buda-Cash vezetői, az országban vannak, és a hatóságok rendelkezésére állnak. Az ügyről annyit közölt, hogy védence a hétfői razzia előtt meghallgatást kért az Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőitől, és feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal "köszönő viszonyban" álló hiányát.
Bánáti János szombaton a Hír TV-nek úgy nyilatkozott - miként a csatorna honlapján olvasható -, hogy "történtek a nyomozó hatóság részéről kényszercselekmények, tehát például házkutatás és lefoglalás, erről jegyzőkönyvek állnak rendelkezésre, és erről hivatalos tudomása van a Buda-Cash vezetőinek. Ismeretlen tettes ellen sikkasztás bűncselekményének a gyanúja miatt indult meg a nyomozás".
Kapcsolódó
Az ügyvéd korábban azt mondta a HVG-nek, a hatalmas hiány valóban abból jött össze, hogy a brókercég nem tudott elszámolni a DRB bankcsoport négy pénzintézetének értékpapírjaival, főképpen állampapírokkal, ám azt még nem tárták fel, hogy pontosan milyen ügyletek deficitjének a fedezésére használták fel azokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve