Helyi lakosként, engedéllyel, szabályosan parkolt a Dísz téren a Népszava egyik olvasója, - ahonnan alig pár száz méterre, az autós forgalom elől lezárt Színház utcában van a kormányfő irodája -, aki érdekes cetlit talált az autója szélvédőjén - írja a napilap.
A szöveg arról tájékoztatta a sofőrt, hogy a "Budavári Palotanegyed autómentes övezet", majd félreérthetően jelzi: "A korlátozott számú kijelölt parkolóhelyeken túl, engedély nélküli várakozás esetén a Közterület Felügyelet bírságot szabhat ki."
Kapcsolódó
A cédula készítője, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. volt. Érdekes módon a cédulát épp ott, a romos, egykori Honvéd Főparancsnokság előtt parkoló kocsikon helyezték el, ahol - ha van szabad hely - a kormányfő hivatalába érkező állami autók szoktak várakozni. Ezért az itt élők úgy gondolják: valójában a közparkolót próbálják ezzel a módszerrel kisajátítani, szabadon tartani. Az autós a cédula miatt panaszt tett, amire kapitányság két hónap után válaszolt, elismerve, hogy az érintett területhez semmi köze.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve