A főpolgármester szerint a válság, a járvány és a kormányzati megszorítások miatt ez a túlélés költségvetése.
Jövőre Budapest több mint 6 milliárd forinttal többet kénytelen befizetni az államnak, mint amennyi támogatást kap a város működtetéséhez. Budapest finanszírozza az államot, nem fordítva. A város bevételeinek csökkenése és a kormányzati elvonások együtt kilenc évvel küldik vissza a várost az időben, a működési források a 2013-as szint alá kerülnek - írja.
"Megvédjük a közszolgáltatásainkat. Mert ami eddig természetes volt - hogy elindul a busz, hogy elviszik a szemetet, hogy van ivóvíz a csapban, hogy a zöldfelületek kezelve vannak, hogy este égnek a lámpák az utcákon- , az ebben a helyzetben már nem magától értetődő, hanem komoly erőfeszítések eredménye".
Tavaly, a 2020-as költségvetés bemutatáskor kénytelen voltam elmondani, hogy a kormány a halántékunkra szorította a pisztolyt. Nos, azóta el is sütötte.
- fogalmaz Karácsony.
A járvány 36 milliárdot, a válság 35 milliárdot, a kormány ezen felül 25 milliárdot vesz ki a budapestiek zsebéből jövőre.
Hogy megvédjék Budapestet, három fontos lépést tesznek a bejegyzés szerint:
- Magukon spórolnak: összevonnak fővárosi cégeket, csökkentik a politikai pozíciókat.
- Hozzányúlnak a tartalékhoz.
- Létrehozzák a Budapesti Védelmi Alapot, hogy lehessen reagálni a járvány, a válság és az Orbán-kormány kiszámíthatatlanságára.
Lenne persze megoldás az önkormányzatok, köztük Budapest súlyos költségvetési helyzetére. Az egyik az európai uniós válságkezelő segítség lehetne, de azt éppen vétózza az Orbán-kormány. Megoldás lehetne a visszatérítendő európai támogatások bevonása a fejlesztésekbe, de ahhoz a kormány engedélye kellene, és azt nem adja. Segítene, ha változna a kormány hozzáállása, ha nem az Orbán-kormány lenne az egyedüli Európában, amelyik a válság idején nem támogatja, hanem sarcolja a településeket. Ennek a változásnak nem sok jelét látom - tette hozzá Karácsony Gergely.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve