A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Száz angol fontra, azaz 33 ezer forintra nőtt az európai hotelek szobáinak átlagára egy év alatt. A szolid emelkedésben főleg a skandináviai fővárosok jártak az élen − Oslóban 2 százalékkal, Koppenhágában 10 százalékkal, Stockholmban pedig 7 százalékkal kellett többet fizetni egy szállodai szobáért, mint egy évvel korábban.
A vesztesek a nagy európai fővárosok: Londonban 19, Firenzében 15, míg Rómában 14 százalékkal estek a hotelárak. A trivago Hotel Price most publikált városindexe szerint a kontinens 50 országából 39-ben kell magasabb hotelárakkal szembenézniük a turistáknak. Néhány városban kirívóan magas árakat találni: Genfben egy átlagszoba közel 200 fontba, azaz 66 ezer forintba kerül, míg Velencében egy kétágyas szobáért 172 fontot kell leszurkolni. Nem sokkal marad el ettől Cannes, ahol a tavalyinál 18 százalékkal többet − 161 fontot − kell fizetni egy szobáért.
Nem ilyen derűs a kép Budapesten. Egy másik elemzés, az STR adatai szerint az év első hat hónapjában ugyan jelentősen nőtt a foglaltság − 53-ról 58 százalékra −, de az átlagár csak minimális mértékben nőtt. A 62 eurós szobaár 65-re való emelkedése azt mutatja, hogy a magyar fővárosba látogatók továbbra is az alacsony kategóriájú hoteleket részesítik előnyben − ugyanakkor a 4-5 csillagos hotelek sem tudtak jelentősen árat emelni. A foglaltság hazai növekedésében − hatékony marketing és vonzó programok híján − az uniós elnökség játszott meghatározó szerepet. Még elgondolkodtatóbb a magyar főváros turisztikai helyzete, ha az első félévi adatokat a két versenytárséval, Prágáéval és Bécsével vetjük össze. Az 58 százalékos budapesti foglaltság még uniós elnökséggel együtt is elmarad a prágai 61 vagy a bécsi 69 százaléktól, a 65 eurós átlagár pedig több mint 10 euróval kevesebb a prágainál és 24-gyel marad el a bécsitől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve