Több száz ötlet gyűlt össze a főváros részvételi költségvetési keretének elköltésére - írja a Népszava. A budapestiek szavazhatnak arról, melyik valósuljon meg. A részvételi költségvetés keretében az idén egymilliárd forint felhasználására van mód. Több, jól ismert téma is felbukkan a javaslatok között. Sokan sokfelé szeretnének fát ültetni, fontosnak tartják a közterek és parkok rendbetételét, a forgalomcsillapítást, új busz- és kerékpársávokat és a különféle szeméttel kapcsolatos ügyeket.
Van számos, a főváros által már elindított vagy éppen tervbe vett projektelem is, mint például a Blaha Lujza tér kivirágoztatása, időalapú jegy a közösségi közlekedés eszközeire, társasházak belső udvarának zöldítése, egységes parkolási rendszer kialakítása, a fővárosi gazdálkodás transzparenssé tétele.
Mindezek mellett két új adónemre is érkezett javaslat: a régi épületek megóvása, a köztéri reklámok visszaszorítása érdekében városképvédelmi adót, a gazdák megregulázására pedig ebadót vezetnének be. Érdekes kezdeményezés az egész városra kiterjedő kátyúnyilvántartó rendszer, az általános hibabejelentő applikáció, illetve a hivatalos nyomtatványok átlagember számára is érthetőre „fordítása”.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve