Az 54 éves férfit - akinek a nevét a sajtótájékoztatón nem hozták nyilvánosságra - az Interpol a brazil bíróság által - 30 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt - kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte.
A férfi felkutatását az is nehezítette, hogy pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt - mondta Boross az MTI szerint.
A magyar hatóságok kedd hajnalban nemzetközi együttműködés keretében kaptak információt arról, hogy a veszélyes fegyveres bűnöző Magyarországon tartózkodik. Az NNI munkatársai hat óra alatt felkutatták, azonosították és egy budapesti vendéglátóhely teraszán - a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével - elfogták a férfit.
Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott. A férfi szállodai szobáját is átkutatták a magyar hatóságok és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene. Kiadatásáról a magyar bíróság dönt majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve