A Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatban a kormány az idei költségvetés maradványelszámolásából 65,6 milliárd, míg a rendkívüli kormányzati intézkedésekből 33 milliárd forintot csoportosított át. Nagyobb összeghez jutott a Liget Budapest projekt 3,9 milliárddal, továbbá a Fővárosi Nagycirkusz az áthelyezésére 2,3 milliárddal.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem főépületében található Lotz-falképek megmentésére 702 millió forint fordítható.
Kapcsolódó
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. a szálláshelyfejlesztési feladatokra kapott 15 milliárd forintot.
A Nemzetpolitikai célú támogatásokra 1 milliárd 253 millió forintot csoportosított át a kormány, ebből 1 milliárd forint fordítható a Kodály év megrendezésére, míg az Országos Széchényi Könyvtárnak 250 millió forint jut.
A kormány döntött arról is, hogy a terrorellenes intézkedésekre eredetileg előirányzott 1,09 milliárd forint 11 milliárd 681 millióval túlléphető. A környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítására előirányzott 1,2 milliárd pedig 4 milliárd 194 millió forinttal léphető túl.
Szeged városa állami beruházásként új, 8000 férőhelyes, nemzetközi kézilabda mérkőzések megrendezésére is alkalmas multifunkcionális csarnokhoz jut, 16,2 milliárd forintból.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve