Február 1-től május 1-ig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai - közölte az innovációs tárca.
A kedden induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepén érvényes maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. Az általános gyakorlattól eltérően a hatóság nem figyelmezteti a szabályokat megszegő üzleteket, hanem kötelezően kiszabja az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírságot. A szankció többször is alkalmazható, ismételt jogsértés esetén a korábbi tétel legalább kétszeresét fizetheti a szabályszegő kereskedő. A többször mulasztáson ért vállalkozás tevékenysége minimum egy napra, de legfeljebb fél évre korlátozható. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az előírásszerű árképzésről, készletezésről és a termékkörök értelmezéséről útmutatót állított össze a kereskedelmi szektor részére. A tárca a segédletet eljuttatta az ágazati szakmai szervezetekhez, és közzétette a Fogyasztóvédelmi portálon.
Az árstopról szóló szabályok szerint keddtől - február 1-től - rögzítik a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. E termékek eladási árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a tavaly október 15-inél.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár közölte:
„A fogyasztóvédelmi szakemberek mától három hónapon át ellenőrzik a rendelkezések betartását az élelmiszert forgalmazó üzletekben, piacokon és online shopokban. Ha egy cég hagyományos boltban és webáruházban is készleten tartja az érintett termékeket, akkor mindkét értékesítési csatornát megvizsgálják. Az ITM az ellenőrzés-sorozat első tapasztalatait már a jövő hét elején összegzi majd.”
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve