A Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb tesztjében összesen 90 kávéfőző, köztük több manuális - őrölt kávéval működő -, automata – vagyis beépített darálóval rendelkező – és kapszulás gép vizsgázott.
Laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt megnézték, milyen minőségű kávét főznek a gépek, milyen gyorsan készül el egy-egy adag, mennyire jól használhatóak a készülékek és az energiafogyasztást is figyelembe vették.
Mi lett végeredmény?
A tesztelt termékek átlagára 16-814 ezer forint között mozog. A legdrágább Sage Oracle Touch összesítésben 69 százalékos eredményt ért el, a legolcsóbb Bosch TAS1402 Tassimo Vivy 2 pedig 68 százalékkal zárt - derül ki az összesítésből.
Miért fizetős a teszteredmény?
Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.A kávéfőzőteszt végeredménye itt található (fizetős tartalom).A teljes mezőnyből 57 termék kapott legalább 4 pontot a maximálisan lehetséges 5-ből az elkészült eszpresszó minőségére. Az összesítésben legjobb 80 százalék felett végzett kávéfőzők között megtalálhatjuk a Sage, Jura, DeLonghi, Krups, Melitta, Siemens, Philips és Miele márka egyes termékeit.
Ahogy az általában lenni szokott, ezek közül több márka más kávéfőzője pedig a lista másik, kevésbé előnyös részén végzett, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy érdemes alaposan utánajárni a termékjellemzőknek és nem csupán márka alapján választani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve