A műanyagszennyezés ellen egyre több ország és cég lép fel, azonban továbbra is jelentős problémát jelentenek például az vizek, tengerek, óceánok élővilágára. Az eldobált műanyagok hatástalanítására, lebontására számos módszerrel próbálkoznak, tudósok például olyan baktériumtörzset fedeztek fel, amelyek megeszik a műanyag egy nehezen újrahasznosítható változatát.
Segíthet a napfény
Egy új kutatás szerint pedig a napfény hatására bizonyos műanyagok vízben oldható vegyi anyaggokká alakulhatnak át. A kutatók eddig úgy gondolták, hogy a napfény csak a tengerbe került műanyagokat bontja tovább mikroműanyagokra. Ezek a műanyagok pedig aztán akár 600 évig is ott maradnak a tengerekben.
A szóban forgó kutatás során a tudósok különböző kiskereskedőktől származó műanyagszatyrokat vizsgálva arra jutottak, hogy a napfény hatása gyakran nagyon eltérő. A korábbi tanulmányok eddig általában tiszta polimereket használtak, amelyek nem tükrözik jól a tengerekbe jutó műanyagok valós összetételét. A fény hatására történő kémiai reakció akár néhány hét alatt több tízezer vízben oldódó vegyületet képes előállítani. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a gyártók olyan műanyagokat tudnak majd előállítani, amelyek napfényben könnyebben lebomlanak.
Léphet a műanyagipar
Collin Ward, a kutatás társszerzője és a Woods Hole Oceanographic Institution tudományos munkatársa elmondta, hogy a környezetbe szivárgó műanyagok sorsáról és azoknak hatásairól kellene gondolnunk, hanem arról is, hogyan alakulnak át ezek az anyagok. A műanyagok vártnál gyorsabban lebomlása a napfény hatására jó dolognak tűnhet, de egyelőre nem világos, hogy ezek a vegyi anyagok hogyan befolyásolhatják a környezetet. Az új kutatás azt mutatja, hogy a napfény nemcsak fizikailag bontja egyre kisebb darabokra a műanyagot, hanem kémiailag is megváltoztatja azt.
Christopher Reddy, a tanulmány társszerzője szerint az eredmény azért izgalmas, mert megvalósítható és elérhető megközelítéseket kínál a kevésbé tartós műanyagok jövőbeni előállításához. Az összetevők módosításával ugyanis a műanyagipar hajlamosabbá teheti az elkészült terméket a bomlásra, amint a termék eléri hasznos élettartamát.
Mindenhol ott vannak
A műanyagszennyezés világszerte hatalmas problémát jelent, és a Föld szinte minden pontján megtalálhatóak. 2020-ban egy kutatás például arra jutott, hogy több százezer tonna mikroműanyagot fújhat a partra évente a tengeri szél egy.
A glasgow-i University of Strathclyde és a francia Observatoire Midi-Pyrénées (CNRS-University of Toulouse) arra hívja fel a figyelmet, hogy bár egyre többet foglalkoznak világszerte az óceánok műanyagszennyezésével, eddig azt feltételezték, hogy az oda került műanyag ott is marad. Azonban a kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a tengeri permet "felkaphatja" a mikroplasztikot, ami így bekerül a légkörbe, majd visszaér a szárazföldre. A tanulmány által idézett adat szerint 2018-ban világszerte körülbelül 359 millió tonna műanyagot gyártottak, becslések szerint ennek körülbelül a 10 százaléka köt ki évente a tengerekben, óceánokban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve