Ha csaknem minden zárva, akkor nehéz költekezni. Ráadásul egy évvel korábban még spájzoltak is a magyarok, főleg az első negyedév végén, akkor ugrott is felfelé a mérleg mutatója. 2021 első negyede viszont a járvány miatti korlátozásokkal folytatódott, a boltokban 19 óráig lehetett csak vásárolni, a vendéglők, szálláshelyek zárva voltak, vendéglőből csak elvinni lehetett az ott készített ételeket. Március 8-tól pedig az iparcikkes boltoknak és egy sor szolgáltatónak be kellett zárniuk - írja a blokkk.com kiskereskedelmi szakblog.
A járvány végül az éves mérleget tekintve 2020 egészére is rányomta bélyegét, a családi költekezés 3,1 százalékkal csökkent a hazavitt áruk, megvásárolt szolgáltatások mennyiségét nézve. A visszafogott családi költekezés 2021 elején is folytatódott, de nem csak a szolgáltatások nem voltak elérhetők a korábban megszokott körben, hanem azért bőven volt, akinek munkája elvesztése miatt vékonyabb lett a pénztárcája. Még jó, hogy a hiteltörlesztési moratórium sokakat kihúzott a bajból (ezer milliárdot hagyhatott a családok zsebében).
Kapcsolódó
A kasszákban hagyott pénz kevesebb volt a háztartások fogyasztási kiadásait nézve. És ha a boltokban valamicskével több is csordogált a pénztárgépbe, annak értékét alaposan megrágta a drágulás. A családi költekezés mérlegét a megvásárolt termékek, szolgáltatások mennyiségét nézve lejjebb tolta a drágulás, aminek mutatója viszont felfelé mozgott.
A családi költekezés legnagyobb szelete a boltos világ, ahol 2020 augusztusa óta nem ugrott a mérleg mutatója a korábbi szint fölé (mennyiségben), így folytatódott ez 2021 első negyedében is, de a vásárlások, fogyasztás más terein is. Ráadásul 2020 végén, a karácsonyi bevásárlások időszakában is már nagyobbat esett a boltos piac, a nagy ünneplések elmaradtak a járvány miatt. Szerepet játszott persze az is, hogy az összehasonlítás alapját jelentő korábbi első negyedév egyebek mellett az akkori spájzolások nyomán erős volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve