Kamerákat rakhat az Amazon webáruház a hűtőkbe: az eszközök az okoshűtőkben jelenhetnek meg. A technológia hasonlít arra, amit a pénztár nélkül működő Amazon Go fizikai üzletekben használnak – írja a Mashable.
Megmondja, mi jár le és receptet is ajánl
Ezekben a boltokban a polcról levett termékeket és az emberek mozgását különböző szenzorok és mesterséges intelligencia figyeli. A termékeket nem kell leolvasni, "beszkennelni", a polcokon lévő érzékelők ugyanis pontosan "látják", milyen termékeket tesznek a vásárlók a kosárba, míg az emberek mozgását az üzletben és a kiválasztott termékeket különböző szenzorokkal és mesterséges intelligenciával támogatott megoldásokkal figyelik.
Így az Amazon intelligens hűtőszekrénye is automatikusan képes lesz beolvasni annak a tartalmát, és így érzékeli, miből van kevés, mi jár le, végső soron pedig erről értesíti is a hűtő tulajdonosát. Ezen kívül nyomon követheti a hűtő tartalma alapján azt is, hogy mit szokott valaki vásárolni, és javaslatokat is tud tenni, mit szeretne valaki venni. De a hűtő még a tervek szerint a tápanyagokról is információkat ad, valamint recepteket is javasol, amelyekhez fel lehet használni a lassan lejárni készülő alapanyagokat.
Bár egyelőre nem lehet tudni, hogy a projekt megvalósul el, de a Mashable szerint a hűtő valószínűleg együtt fog működni az Amazon fizikai üzleteivel is, így a bevásárlás is egyszerűbbé válik. A Business Insider pedig arról számolt be, hogy az Amazon gyártó partnert keres a hűtőkhöz.
High-tech bevásárlás
Míg az okoshűtők az ételek tárolását, a különböző high-tech bolti megoldások a bevásárlást segítik. A kínai kézben lévő online kereskedelmi portál, az Alibaba üzleteiben például arcfelismeréssel lehetne fizetni. Emellett a vásárlók személyre szabott élelmiszer-javaslatokat is kaphatnak, valamint a vonalkódokból kiderülne a termék eredete és a beszerzésére vonatkozó információ is.
Az USA egyik nagy élelmiszerlánca, a Kroger pedig olyan csúcstechnológiás bevásárlókocsikkal kísérletezik, amelyek segítségével a vásárlók az üzletben válogatva, folyamatosan szkennelhetik be a termékeket. A kocsiban egy mini mérleg is van, illetve egy kijelző, amelyen különböző termékeket ajánlanak. Például, ha valaki berakott egy csomag tésztát a kosárba, akkor megjelenik a hozzá való tésztaszósz. A vásárlás befejezése után a kocsin a fizetést is meg lehet oldani, ami a sikeres tranzakció után zöld jelzést ad, és el lehet hagyni a boltot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve