A showman péntek reggel bizonytalansággal telve érkezett meg a bíróságra, mert fél, hogy börtönbe juthat - írja a lap.
Az ügy lényege, hogy a korábban létrehozott családi vállalkozás az ügyészség szerint nem adózott megfelelően, és személyes kiadásokat számoltak el a cég költségei között. Egy másik ügy miatt is felelnie kell a Romantic frontemberének. Abban az eljárásban a vád szerint Győző és testvére, Zsolti luxusgépjárműveket szereztek meg külföldi cégeknek, ám azokat ténylegesen a családtagok használták, áfát pedig nem fizettek utánuk.
A két ügyben közel 100 millió forint a kár, ebből összesen 56 millió forint volt az, amely Győző számlájára írható, ám ezeket befizette, jórészt kölcsönökből.
A lapnak Gáspár Győző azt mondta:
Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam, ezt be is fogom bizonyítani. Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget.
További részletek itt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve