A Szent István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak a Cafeteria Trend Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített felmérésében 271 cég és intézmény vett részt.
Felmérésünk adatai továbbra is alátámasztják azt a korábbi évek során hasonlóan tapasztalt összefüggést, miszerint a cafeteria elterjedtsége a szervezeti nagysággal van szoros összefüggésben. Az ezer fő fölötti nagyvállalatok 88 százalékánál megtalálható a rugalmas juttatási rendszer valamely formája, addig a tíz fő alatti mikrovállalkozások csak 39 százaléka építette be ösztönzési rendszerébe a választható juttatásokat - mondta kutatást vezető Poór József egyetemi tanár.
A legnépszerűbb juttatásoknál nem volt jelentős elmozdulás a tavalyihoz képest. Továbbra is a legnépszerűbb kínálati cafeteria elem a Széchenyi pihenő (Szép) kártya, amelynek mindhárom alszámlája egységesen népszerű, a listán ezt az Erzsébet utalvány és az egészségpénztári hozzájárulás követi.

Idén nőttek a keretek
A dolgozók számára egy adóévben elkölthető cafeteria összegek szervezetenként meglehetősen eltérnek. A cégek mérete és a keretösszegek között nem találtak szignifikáns összefüggést. Ritka a 100 ezer forint alatti keret (2 százalék). Emellett 7 százaléknál jelenik meg 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomag.
A cafeteriát működtető szervezetek 61 százaléka 150-400 ezer forint közötti éves keretösszeget biztosít dolgozóinak. Az átlagos juttatási keret 2015-ben a tavalyi átlagot meghaladóan 312 ezer forint.
Figyelembe véve a munkáltatók közterhek megosztására vonatkozó válaszait, ez idén 262,8 ezer forint értékű nettó juttatásnak felel meg - összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria Trend Magazin szakértője.
Az Országos Humánmenedzsment Egyesület 4 évvel ezelőtt megalkotta a vállalatok cafeteria tudatosságát összegző indexet, amelynek 2015-ös értéke 67 százalék. Ez az előző évekhez képest enyhén javuló tendenciát mutat, 5 százalékpont a javulás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve