Székely Tamás közleményében azt írta, hogy perek százai indulhatnak az állami tulajdonú kórház ellen, mert az intézmény vezetése három éve nem fizet cafeteriát. A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a Kúria januári döntése kimondta: a kórház mintegy 1500 dolgozójának jár a három éve visszatartott cafeteria, visszamenőleg évente egyhavi bérnek megfelelő összeg.
A kórház nem, de az állam bírná a terhet
Bár a Kúria januárban csak a próbaperben bírósághoz forduló öt dolgozó ügyében hozott ítéletet, annak alapján kiderült, a többi sértettnek is jár a visszatartott pénz. Noha tisztában van ezzel az intézmény vezetősége és a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is, mostanáig mégsem sikerült velük megállapodni - tette hozzá. A szakszervezeti szövetség részletfizetési lehetőséget is felajánlott a fenntartó képviselőinek, mert tisztában vannak azzal, hogy a már mintegy félmilliárd forintra tehető tartozás egyösszegű kiegyenlítése megrendítené az intézmény működését.
Székely Tamás kifejtette: garanciát akarnak arra, hogy az állam záros határidőn belül - például a szakszervezet által megjelölt három részletfizetési határidőre - kiegyenlíti a kórház tartozását. Az időhúzás ésszerűtlen, mert a hónapok múlásával a visszatartott összeg is emelkedik a kamatokkal, ráadásul a mintegy 1500 per költségét is vélhetően az államnak kell majd állnia.
Az alelnök közölte továbbá azt is, hogy a szakszervezet ügyvédje - a szakszervezeti tagok megbízása alapján - már kiküldött a kórháznak mintegy 700 fizetési felszólítást. Perek százai helyett inkább mielőbbi fizetésre kényszerítenék az államot, még ha egy ekkora összeg a költségvetést is érinti. Éppen ezért a szakszervezet Orbán Viktor miniszterelnöktől és Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől kért levélben segítséget a kifizetések rendezéséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve