A sikeresen pályázók a legmodernebb hangtechnikai eszközökből kialakított komplett hangrendszereket nyertek el, valamint azok szakszerű alkalmazását oktató 30 órás, intenzív tanfolyamon vettek részt - írja az MTI a Fővárosi Nagycirkusz közlése nyomán.
A stúdiumot a Cirkuszművészeti Központ intézményeinek oktatói és diákjai, az oktOpus Multimédia Intézet, valamint a Baross Imre Artistaképző valósították meg.
A pályázat célja az, hogy utazó cirkuszok a 2020-as cirkuszi szezonban jobb hangzásvilággal szolgálhassák ki produkcióikat, ezzel is emeljék a magyar cirkuszművészet szakmai színvonalát. A fejlesztés révén évenként újabb és újabb szakterületek (fénytechnika, szcenika) színvonalasabb működésére nyílik lehetőség.
A pályázatban és a hozzá kapcsolódó elméleti és gyakorlati oktatásban az alábbi utazó cirkuszok vettek részt: Eötvös Cirkusz, Susy Eötvös Cirkusz, Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz, Duna Cirkusz, Utazó Budapest Nagycirkusz, Calypso Cirkusz, Circus America, Exit Cirkusz, Hungária Nagycirkusz, Richter Ricardo Cirkusz, Magyar Klasszikus Nagycirkusz valamint az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete.
A pályázók fejenként bruttó hatmillió forint értékű hangrendszerhez jutottak hozzá a szoftverek, a hangkönyvtárak, valamint a szakmai oktatás mellett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve