Közel 100 pályázat érkezett idén a Civil Díj zsűrije elé, amelyek közül összesen 27 került döntőbe. Közülük került ki az a kilenc, fővárosi és vidéki szervezet, akik a legjobb kommunikációs kampány, a legsikeresebb adománygyűjtés vagy éppen a legjobb társadalmi vállalkozás díjat vihették haza a szerda délután megtartott díjátadó eseményről - áll a díjat kiosztó NIOK alapítvány közleményében.
Díjat kapott többek között egy összefogás a fogyatékkal élők megsegítéséért, több közösségi környezetvédő szerveződés, és egy kórházakba ágyakat szervező női összefogás is. A legjobbak közé éppúgy került budapesti székhelyű országos szervezet, mint határ melletti kis községben működő civil összefogás. A nyerteseket vállalati vezetőkből, kommunikációs szakemberekből és nonprofit szervezetek vezetőiből álló zsűri választotta ki, a kilencedik díjat pedig a nagyközönség ítélte oda online szavazáson keresztül. A szakmai díjak és a közönségdíj mellett idén egy különdíjat is átadtak.
Az idei év díjazott szervezetei és projektjei:
- Legjobb együttműködés: InDaHouse Hungary Egyesület: Programozók a borsodi gyerekekért
- Legjobb helyi kezdeményezés: Alapítvány az Alteros gyerekekért: Amikor a csecsemők is "iskolába járnak"
- Legjobb társadalmi vállalkozás: Igazgyöngy Alapítvány / Szuno
- Legnagyobb hatású projekt: Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány: Arany Iránytű
Program
- Legjobb kommunikációs kampány: Társaság a Szabadságjogokért és Lépjünk, hogy léphessenek: Szabad napot minden családnak!
- Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt: Maradjanak a FÁK a Rómain: A Római-part megmentése és közösségi célú fejlesztése
- Legígéretesebb új szervezet: 10 millió Fa közösség
- Legsikeresebb adománygyűjtés: Anyák az Anyákért Alapítvány: Ágyat az Anyukáknak
- Közönségdíj: CsodaCsoport civil jótékonysági aukciós közösség
- Különdíj: Eleven Gyál
A Civil Díjakat nyilvános pályázati szakaszt követően ítéli oda a szakmai zsűri. A döntőbe került kezdeményezésekről itt érhető el részletes leírás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve