Egy nap alatt 2534 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 879 480 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 27 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 865 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 748 707 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 84 908 főre csökkent.
Jelenleg 1648 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati honlapon.
A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 11,2 ezer új tesztet végeztek. A csütörtökön publikált számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok közepes magas aránya, 22,6 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokénál kisebb érték.
A pozitivitási arány jelenleg még mindig jóval nagyobb a WHO ajánlásánál, amely szerint az 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány érdemben magasabb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél is.)
A hivatalos adatok szerint a beoltottak száma 6 404 687 fő, közülük 6 190 310 fő a második, 3 854 775 fő a harmadik, 277 168 fő már a negyedik oltását is felvette.
Ma 14 és 18 óra között oltási akciónap lesz a kórházi oltópontokon. A húsvéti ünnepek után keddenként időpontfoglalással, péntekenként akár időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve