Hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma. Az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya.
Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma, bár nem drasztikusan - számolt be Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője a köztévében.
A szennyvízből vett minták alapján kijelenthető, szinte mindenhol csökken a koronavírus örökítő anyagának mennyisége, és mára a legtöbb helyen - egy-két város kivételével - mérsékelt a szennyvízben mért örökítőanyag koncentrációja.
A szakértő szerint nyáron lecseng majd a járvány, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ősszel lesz-e hatodik hullám.
Magyarországon 64-65 százalékos az átoltottság, de nagyon sokan vannak azok, akik nem kaptak harmadik oltást. A negyedik oltás is elérhető, de ezt elsősorban az időseknek vagy a "kockázati csoportba" tartozóknak ajánlotta az osztályvezető az MTI beszámolója szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve