A parlament honlapján olvasható javaslat azt is rögzíti, hogy ősztől más felsőoktatási intézmény nem indíthat közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen szakokat. Mint azt az indoklásban is kiemelték: "a módosítás célja továbbá annak rögzítése, hogy csak az NKE folytathat államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatást".
A Lázár János által jegyzett javaslat felidézi, hogy a kormány az Államreform Bizottság felállításáról szóló határozatában egyetértett az NKE átalakításával, így szükségessé vált az egyetem működését szabályozó törvény pontosítása. A javaslatban szerepel továbbá, hogy jövő júliustól a rendvédelmi ágazatban is bevezetik a tisztjelölti jogviszonyt - olvasható a dokumentumban.
Lázár János tavaly október 22-én jelentette be: a kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan meghatározza, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók. Az Államreform Bizottság felállításáról szóló kormányhatározat tavaly novemberben lépett hatályba. Ez rögzíti, hogy a kabinet egyetért az "állami humántőke reformjával". Ehhez sorolták a fegyveres szervek tagjaira vonatkozó életpályamodell bevezetését és az állami szférában foglalkoztatottak létszámának felülvizsgálatát, majd a közszolgálati életpályamodell bevezetését. Az "állami humántőke reformjához" tartozik "az általános ügyintézési képességgel bíró személyi állomány" kialakítása, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi felsőoktatási intézménnyé való átalakítása is.
A kormány a program végrehajtásáért Lázár Jánost jelölte ki felelősnek.
Csak egy maradhat
Lázár János május 21-én jelentette be, hogy a kormány újabb, 37 milliárd forintos fejlesztést tervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, de egy ilyen beruházásnak akkor van értelme, ha elérik, hogy Magyarországon csak a közszolgálati egyetem biztosítson rendészeti, közigazgatási és államtudományi képzést.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve