Míg tavaly átlagosan a lakosság 11 százaléka vélekedett úgy, hogy Magyarország gazdasága helyes pályára talált, idén már 18 százalék. Az országgyűlési választások hónapjában, áprilisban 24 százalékra ugrott a magyar gazdasági viszonyokat sikeresnek értékelők aránya. Májusban, júniusban azonban már csak 17-18 százalék tartotta jónak a nemzetgazdaság helyzetét, a nyár közepén pedig újra 20 százaléknyian érzékeltek pozitív gazdasági folyamatokat Magyarországon.
A világ 25 országában, 19 ezer ember megkérdezésével készített kutatásból kiderül: nemzetközi összehasonlításban a magyar mutató alacsonynak számít. A világszerte megkérdezett emberek 39 százaléka nyilatkozott pozitívan hazája gazdasági teljesítményéről idén, tavaly ez az arány 37 százalék volt. A 25 ország közérzeti rangsorában Magyarország az alsó régióban, a 21. helyen áll.
Az orosz lakosság 41 százaléka minősítette kiválónak az ország gazdaságának állapotát idén, a tavalyi 30 százalék után. Az európai országok közül az elmúlt esztendőben főleg a britek és a belgák véleménye javult: előbbieknél a tavalyi 21-ről a mostani 37 százalékra emelkedett a gazdaságuk működését jónak tartók aránya, az utóbbiaknál 30-ről 39 százalékra. A németek elégedettsége már korábban is magas fokú volt, ez még erősödött is: tavaly 67, idén 75 százalék értékelte sikeresnek gazdaságuk állapotát - állapította meg a közvéleménykutató.
Az észak-amerikai és az európai földrészek polgárainak az elmúlt egy évben valamivel kedvezőbb véleménye lett a gazdaság állapotáról, míg a latin-amerikaiakat a növekvő szkepszis jellemzi. A braziloknak és az argentinoknak nemcsak mostanában vált nyomasztóvá a hangulata, ez két és fél éve tartó tendencia eleinte még hattizedük érezte úgy, hogy jó irányban haladnak, most már csak kéttizedük - derül ki az Ipsos adataiból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve