Novák Katalin a július elsején életbe lépett akcióterv legfrissebb eredményeiről közölte: óriási és egyre növekvő az érdeklődés a családalapítást segítő kedvezmények iránt, eddig közel tízezer család tudott élni a program által kínált valamelyik lehetőséggel - idézi az MTI.
Ismertetése szerint idáig mintegy kétezren igényelték a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárolási támogatására csaknem ötezren jelentkeztek.
Novák Katalin kifejtette: július elsejével nyílt meg annak lehetősége, hogy a második gyermek érkezésekor a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből egymillió forint jóváírását lehet kezdeményezni. Harmadik gyermek érkezése esetén négymillió forintot, minden további gyermeknél pedig további egy-egy millió forintot engednek el a lakás jelzáloghitelből.
Ezzel a lehetőséggel az elmúlt két hétben annyian éltek, mint összesen az utóbbi másfél évben - hangsúlyozta az államtitkár, aki felidézte: 2018 januárja óta a harmadik gyermek érkezésekor egymillió forintot jóváírnak a fennálló jelzáloghitelekből. Ez a lehetőség bővült most ki a családvédelmi akciótervben - mutatott rá Novák Katalin, aki szerint a jelzáloghitel elengedés - az eddiginél szélesebb körben - sokakat szólított meg.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a lehetőséget a kormányablakokban kell igényelniük azoknak a családoknak, akik gyermeket várnak és lakáshitelük van.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségének számairól - a bankszövetség hónapról hónapra összesített adatai alapján - később adnak majd tájékoztatást - jelezte a politikus.
Novák Katalin azt reméli, hogy a következő időszakban is zökkenőmentesen zajlik majd a családvédelmi akcióterv minden támogatásának igénylése, a szerződések megkötése és a pénzek folyósítása, hogy "ezen keresztül is minél több fiatal családalapítását tudjuk segíteni azok mellett, akik már gyermeket nevelnek Magyarországon".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve