Banki elszámolási vita miatt a fizetésképtelenség határára jutott az Esztergom és több más város közvilágítását ellátó TIVI Kft., a társaság ezért csődvédelmet kért. Drága Bálint ügyvezető szerint az általuk ellátott települések egyikén sem kell tartani a közvilágítás korlátozásától a csődvédelem miatt. A társaságnak koncessziós szerződésekre alapozva 12 éves futamidejű banki hitele van, miközben néhány nagyobb önkormányzat összesen 200 millió forintot meghaladó összeggel tartozik a cégnek. A tartozásokból adódó gondok megoldásában a bankok nem segítettek, így likvid pénzkészletük jelentősen csökkent - fogalmazott az ügyvezető az MTI-nek.
Az utóbbi hónapokban rendszeresen fizetett viszont a cégnek az esztergomi önkormányzat, amelynek 100 millió forintos, a korábbi városvezetés alatt felhalmozott tartozása van, de az esedékes számlákra két részletben 37 millió forintot már átutalt a város.
Kapcsolódó
Az ügyvezető szerint az összeget azonban a finanszírozó bank nem vezette át a folyószámlára, annak ellenére, hogy a társaságnak tartozása nem volt és a hitelszerződésben vállalt óvadéki számlán 28 millió forint állt rendelkezésre, amelyhez csak a bank férhet hozzá. A bank, véleményünk szerint szerződést szegve, a jóhiszemű üzletvitelt sértve felmondta a szerződést és a nekünk utalt pénzt nem fizette ki - fogalmazott. A TIVI 2011-es árbevétele 816 millió forint, dolgozóinak száma 22 fő.
A kft. még november végén közölte, hogy megkezdi a közvilágítás kikapcsolását Esztergomban, az önkormányzat lejárt tartozása november 23-án 131,5 millió forintot tett ki, ehhez jött még a 22 plusz 19 milliós késedelmi kamat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve